Kedd délelőtt van, s a sárga, eperízű teámat kortyolgatom. (Az embert azt hinné -,legalábbis én tényleg azt hittem,- hogy az eper ízesítéssel bíró tea majd piros lesz. Vagy legalább valami hasonló. Mondjuk rózsaszín. De legalább finom!)
November. Új hónap. Mindenszentek.
Emlékezünk. Emlékezem én is. Drága nagyapámra, s az ő lányára. Emlékezem mindenkire, ki kedves a szívemnek, s aki már -minden reményem és hitem szerint- egy jobb helyen van. Ezt csendben teszem meg, s nem a szavaim és érzéseim képernyőre kivetítésével. Juhász Gyula Consolatio című versével zárom ezeket a gondolatokat.
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
Boldog névnapot minden Mariannának, de legfőképpen az én MariannAnyukámnak! ♥
♥
Dóra